Hájas sütemény - a kráfli

A kráfli egy nem túl egyszerűen elkészíthető, de annál finomabb, zalai sütemény. Nem árt, ha vannak hozzá kéznél kitartó tettestársak, akiknek a) nosztalgikus, szép emlékeik vannak róla vagy b) fogalmuk sincs, mi a kráfli és mi vár rájuk.

A hájas sütemény a leveles sütemények egy fajtája - a különbség csupán annyi, hogy vaj helyett sertésháj van a tésztarétegek között. Ez az első kihívás, ugyanis egyáltalán nem egyszerű a háj beszerzése, ilyenkor kerül előtérbe a vidéki hentes, aki minden követ megmozgat egy kevés (alig 4 kg) háj beszerzéséért. (A jó hír, hogy le lehet fagyasztani.)

Neki köszönhetően következhet a második felvonás, ami a háj előkészítése: egy-két órára hideg vízbe tesszük, majd szárazra töröljük, leszedjük róla a hártyát és ledaráljuk. Utána pedig, bármilyen furcsán hangzik is, két evőkanál ecetet adunk hozzá és zsírszerűvé gyúrjuk. Erre az egészre azért van szükség, hogy ne legyen darabos a háj. A támogató csapat feladata közben: tartani a lelket a vállalkozó szellemű tettestársban. :-)

Valamint: előkészíteni a tésztát, ami a harmadik felvonás. Először is, kimérjük a lisztet, átszitáljuk és félretesszük a negyedét. Ezzel majd a kigyúrt hájat fogjuk összedolgozni, téglalap alakúra formázni és felhasználásig hideg helyre tenni. Megmarad tehát a liszt háromnegyede, amihez hozzáadjuk a tojássárgáját, a szódabikarbónát és a sót. Kiveszünk egy diónyit a hájból és azt is hozzágyúrjuk a tésztához. Kell még bele ezen kívül egy kevés pálinka (Nagyapa házi cseresznyepálinkája) és annyi bor (Nagyapa újbora), hogy rétestészta keménységű legyen a tésztánk. (Elég alkoholista sütemény, de ezek mind a tészta lazításához kellenek és sütés közben elpárolog belőle az alkohol.) Szép simára dolgozzuk az egészet, amíg hólyagos nem lesz.

Most következik a negyedik felvonás: lisztezett deszkán kinyújtjuk a tésztát és belecsomagoljuk a háj-téglát. Fontos, hogy mindenhol fedje a tészta a hájat, most ugyanis ismét kinyújtjuk a tésztát és összehajtogatjuk (alulról felfelé, felülről lefelé, jobbról balra és balról jobbra hajtjuk), ezután pedig 20 percre hideg helyre tesszük.

Ötödik felvonás: kinyújtjuk ismét a tésztát, megint hajtunk rajta egyet-egyet és újabb 20 percig pihentetjük hideg helyen.

Hatodik felvonás: Már nem is számoljuk, hányadjára kinyújtjuk a tésztát és ismét összehajtogatjuk. Újdonság viszont, hogy ezután nincs több pihenés, hanem még egyszer, utoljára kinyújtjuk a tésztát. :-) Ezúttal ujjnyi vastagra és lehetőség szerint szabályos téglalap alakúra. Most következik ugyanis a tészta feldarabolása 8x8 vagy 10x10 cm-es négyzetekre. Az eredeti recept szerint izzó késsel, de igazából megteszi egy éles kés is - a lényeg, hogy ne roncsoljuk a már most is igazán látványos leveles rétegeket. A négyzetek közepére kevés kemény, sütésálló lekvárt teszünk. (Nem érdemes nagyon folyékony lekvárt használni, mert kifolyik sütés közben.) Kicsit összehajtjuk a tésztát, de nem szabad nagyon nyomkodni, mert azzal roncsolnánk a leveles szerkezetet. Úgy tesszük a tepsibe a süteményeket, hogy a vágott felük egy irányba álljon, majd előmelegített, forró sütőben (200 fokon) megsütjük.

Hetedik felvonás: A megsült kráflikat még forrón porcukorba forgatjuk. Állítólag sokáig elállnak... Ez a mostani alkalommal nem derült ki, ugyanis hamar elillant az összes sütemény. Úgy tervezzük, hogy legközelebb kb. 10 év múlva vágunk bele ismét.

Hájas kráfli
- 70 dkg liszt
- 50 dkg háj
- 2 tojás sárgája
- késhegynyi szódabikarbóna
- csipetnyi só
- 3 dl fehérbor
- 3 cl pálinka
- sütésálló lekvár (szilva, vegyes stb.)
- porcukor a sütés utánra

  • Értékelés:

14 hozzászólás eddig

- Fehér Bölény
Fehér Bölény
2010-02-07 08:30:54

Felibe szilvalegvárt, felibe meg baraclegvárt, oszt jóccakát!

Amúgy meg nem áll el sokáig. Frissen melegen meg köll enni, mer a tésztája még csak-csak bírja, de a legvár az apról napra taplósabb, szikkadtabb lesz a közepibe.

- SZILASI-HORVÁTH
SZILASI-HORVÁTH
2010-02-07 20:23:15

anyám csinált ilyet sokszor, mert rendszeresen kaptunk hájat cecéről, disznóvágáskor.
manapság itt legalábbis bp-en nem lehet kapni, vagy nem igazán, amúgy pedig, leirva a munkát, ... nekem se támadt kedvem hozzá, de ... arra emlékszem, hogy bitang finom volt...

- Zöld Alma
Zöld Alma
2010-02-07 20:39:35

azért ne vegye el a kedvedet a kihívás, tényleg megéri nekilátni. bár ez is tipikusan olyan sütemény, amit másnál a legjobb enni :-)

- SZILASI-HORVÁTH
SZILASI-HORVÁTH
2010-02-07 20:42:09

tudom hogy nagyon finom, gyerekként sokszor ettem ilyet, és az is igaz, hogy sokáig eláll, - ha nem falják fel.
viszont azzal is szembesültem, hogy ma már a hájat nem lehet fagyasztani, illetve lehet, csak olyan 'szaga" lesz a mélyhűtőben, mintha avas lenne.
ezt akkor tapasztaltam, amikor évekkel ezelőtt valahogy hozzájutottam és eltettem.
azóta nem próbálkozom.
hiába, más volt az, amikor disznóvágáskor .....

- chilii&csoki
chilii&csoki
2010-02-07 20:53:50

hmm, folyékonyabb féle baracklekvár darált dióval stabilizálva... és kemény szilvalekvár... ide nekem egy adag hájat!

- SZILASI-HORVÁTH
SZILASI-HORVÁTH
2010-02-07 21:01:07

talán vidéken még van.... tudom, te képes vagy és nekiállsz...

- chilii&csoki
chilii&csoki
2010-02-07 21:03:32

mondjuk a miskolci henteseknél sincs már háj, nem tudom hová tűnik, már zsírszalonna sincs :(

- Fehér Bölény
Fehér Bölény
2010-02-07 21:05:46

Van Óbudán is, de nem adok, mert irigy vagyok :p

Kisebbik kishugom még mindig SötétZalában lakik, és disznóvágáskor néha szoktunk szkanderozni, hogy kié legyen a háj.

- SZILASI-HORVÁTH
SZILASI-HORVÁTH
2010-02-07 21:07:19

ja óbudán minden lehetséges...
----
a zsirszalonnáról meg csak annyit, hogy többször megjártam már vele, véknya, satnya, kemény lesz a töpörtyű, alig van zsirja..

- chilii&csoki
chilii&csoki
2010-02-07 21:09:47

Zsu! vágjunk disznót! :)

- Zöld Alma
Zöld Alma
2010-02-07 21:14:43

Huhh, akkor viszont van vér és belőle isteni hagymás vér is... azt sajnos még fagyasztani sem nagyon lehet, csak frissen jó.

- SZILASI-HORVÁTH
SZILASI-HORVÁTH
2010-02-07 21:17:10

húúúú de sok disznóvágáson voltam régen!!!!!
és én nagyon szerettem!!!!!
voltam télen (olyan hideg volt, hogy a pörzsölés utáni forró viz mindjárt megfagyott..) voltam nyáron - hivtak segiteni, 4 disznót vágtak - voltam ősszel...
sütöttem zsirszalonnát kondérban, segitettem tölteni a hurkát - kolbászt, csináltam a toros káposztát, mostam a konyhát felfelé...
ittuk a jó házipálinkát, de valahogy meg se kottyant... estére jól elfáradtunk, emlékszem, én sose tudtam vacsorázni...

- eternity
eternity
2010-02-07 22:22:58

Nagymamim minden szilveszterre csinált.
Nem mondott ilyen idegenes nevet, eccerűen csak hájas tésztának hívta, és mindig nyomott a tetejibe egy fél diót is.

Nem szerettem.
Nem vagyok oda a lekváros sütikért, úgy általában.

Manapság sokszor eszembe jut, hogy meg kéne megint kóstolni, öreg fejjel.

- Zöld Alma
Zöld Alma
2010-02-07 22:41:10

Érdekes, felénk is általában szilveszterkor volt hájas sütemény. Az én Nagyim is csak így hívta, a kráflit a vasi-zalai szakácskönyvben találtam. Merthogy a hájas sütemény igazából egy kategória, van belőle édes és sós, pogácsa és rétes... (Most épp egyszerű hájas süti-receptre vadászok, a mirelit háj felhasználásához, eddig kevés sikerrel.)

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?
5Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet